Marie Antoinette, az ártatlan bűnös - részlet
2022. január 21. írta: Diana Soto

Marie Antoinette, az ártatlan bűnös - részlet

A történelem során nagyon is ismertté vált a francia forradalom, ahol több nemes, köztük Mária Antónia is a fejét vesztette. Életéről filmeket, regényeket és még drámákat is kapunk, de ez a verses mű egy egészen új oldaláról közelíti meg a történteket. 2016-ban bekerült az ország legjobb 10 drámájába a DrámaTéka versenyen. A történet most egy három drámát tartalmazó könyvben olvasható.

1793. Párizs utcáit átjárja a forradalom szelleme, Marie Antoinette gyermekeitől elszakítva várja a döntő tárgyalást. A népet kettéosztja a pazarló királyné, aki beismeri bűnösségét, holott ártatlan. Viszont amikor fellobban egy új eszme, senki nem menekülhet…

picsart_01-14-07_34_40.jpg

1. felvonás
1. SZÍN

Párizs közterén forradalmárok csoportja megy a Temple-höz, miközben forradalmi éneket énekelnek. Kezükben tartják a francia zászlót. A békésen sétáló emberek csatlakoznak az énekükhöz. Egy férfi különválik a tömegtől, csendben figyeli az éneklőket.

FORRADALMÁROK: (énekelnek) Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!
Daloljuk együtt,
Párizs ma szabad lesz,
a forradalmat megszerezzük!
Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!
Ragadjon kardot mind, ki él,
harcolni kell egy jobb hitért!
Ki tart velünk? Ki jön velem?
Lépjen ki gyarló porából,
énekre hív a győzelem.
Századok során csak aludt a balga nép,
ám a szolgasor ma véget ért!

POLGÁR: (félre) Ha maguk mondják, úgy legyen.
Béke honol háznépemen.
Szám sem dalol, s én is csak magam vagyok. 

Egy forradalmár kiválik a sorból és a polgárhoz lép.

FORRADALMÁR: Adjon Isten!

POLGÁR: Magának is.

FORRADALMÁR: Imént fáradó szellemet véltem felfedezni.
Gyengül a lélek?
Letörő hanggal ugyan nincsen győzelem.
Mi egyek vagyunk, s a célunk nemes.
Ragadjon kardot, s jöjjön velem!

POLGÁR: Szellemem, lelkem mind az enyém,
mégis inkább marad kőhalom.
Életemet a népért, bár tehetném,
de nem adhatom.
Kérem, ne vegye sértésnek.
Magukkal én rendre egyet értek.
Szívem fáj, ha szeretett hazájára gondol,
mégis bennem nem a pokol tombol.
Tűzbe vesztem, igen, égő tűzbe,
így a láng is kialudt belőle.
Mennék, higgye el szavam,
mégsem harcba vezet az én utam.
Otthon vár rám négy éhes száj is,
s ha ezen múlna, kiengedném a szajhát is.

FORRADALMÁR: Még hogy nem adná lelkét?
Hiszen maga is jól mondta,
mert bizony, szajha ez.
Talán harcolna az ő oldalán?
Népe szenvedő, maga meg áruló lenne, hitvány.
Sértőek a szavak, fontolja meg gyorsan.
(kardot ragad) Bosszúra éhezik kardom,
tenni kell az áruló ellen,
hát magát kelljen elfogatnom?

POLGÁR: Hiszen maga mondta, Monsieur.
Az én számból eme szavak soha ki nem szaladtak.
Nem harcolnék én se mellette, se ellene,
kialudt bennem a harc eme szelleme.

FORRADALMÁR: (kardját elteszi, a polgár felé lép)
Zeng az erő, hát nem hallja?
Veszni vesszen, ki ellenszegül!
Győzelemre hív az ének, együtt állva,
harcra készen népünk háborúba vegyül.
Mert tenni kell.
S ki nem tesz, maga válik porrá,
harcolunk, míg a könny nem válik vigyorrá!

POLGÁR: Nem érzem én e hősi lángot.
Egy háború sem fizet kenyérrel,
nincs miért harcolnom.
Inkább megérem a holnapot,
s nem számolok fizetséggel. 

A polgár indulni akar, de a forradalmár megragadja a karját és visszarántja.

FORRADALMÁR: Megálljon, uram!
Mire készül? Magát ugyan el nem engedhetem.
Ki nem velünk van, tudja, az maga az ellenség.
Döntsön hát, hogy kivel harcol, még ma,
már most, nehogy holnap elvesszék.
Élve él a forradalom, s győz.
Megfizetünk annak, ki ellenszegül.
Maga csak áll ott, beszél, szavát mégsem értem.
Harcoljon inkább, mint büszke francia, és ne csak beszéljen.

POLGÁR: Jó uram!
Szavaim, kérem, félre ne értse.
Harcolok én, ha kívánja tőlem francia becsület.
De országunknak nem maradt, csak cselédje.
Nem látok ellenséget, s ellenség nélkül minek harcolni?
Hisz kardot ragadunk, mégis ki ellen?
Harcolok, ha hazánkra törnek,
de adja Isten, hogy ne kelljen.

FORRADALMÁR: Hát így látja?
Minek harcolni?
Maga szerint nincs ellenség,
csak mert börtönében ül a szajha?
Hazugság. Gyenge szánalom.
A nép nem nyugodhat,
míg fejét finom nyaka tartja.

POLGÁR: De uram!
Asszony ez, nem ember.
Nincsen hatalma. Trónjától megfosztva,
már anyja se segít rajta.

FORRADALMÁR: (meglobogtatja a zászlót) Mert bizony győztünk!
Férje ura gyenge kézzel uralkodjon feje nélkül. Ha tud.
Őrült lennék, ha belenyugodnék, hogy él.
Ő az, aki e sok bajt ránk akasztotta.
Nem ismerem én a szót, hogy kegyelem.
Gyilkos, mert se magának, se nekem nincs kenyerem.
Láthatta volna a végét a sok bajoknak.
Léphetett volna, de csak játszott.
Elkártyázta, amiből most lenne élelem.
Hát jobb, ha jön, mert rosszul jár, ha kérlelem.

POLGÁR: Nem érzem lelkemet bűnében fuldokolni.
Szemeim asszonyt látnak benne.
Hibája van, de annyi nem, hogy kardom ellene menne,
mert akárhogy nézek, én mégis egy nőt látok.
S egy nő ellen kardot emelni?
Inkább szálljon rám átok.

FORRADALMÁR: Maga tán nem éhes?
Hisz szeretett királynéja maga mondta:
„Kinek kenyere nincs, egyen kalácsot.”
Tévednék?
Vagy talán a név, Madame Deficit, vajmi áldás?
Lépni kell most, mert itt az idő, hogy legyen váltás.
Szabadságot a népnek!
Kenyeret a szegénynek!

POLGÁR: Igazat beszélhet.

FORRADALMÁR: Hiszen lángba borítottuk a Bastille-t!
Fejét vettük egy áruló királynak.
Szökni hagyunk hát egy osztrák bűnöst?
S hatalmat a szeretett fiának?

POLGÁR: Gyermek nem halhat apja bűneiért.

FORRADALMÁR: Nem is hal. Talán király lesz. Már tanítják.
Anyjától elszakítva nem éri több fertőző érintés.
Hagyja formálni újjászületett elme,
király lesz, olyan, kit népe megbecsül.
Hát jöjjön velem, majd meglátja, követeljük halálát.
Nyugtot a francia népnek, hogy holnap meghálálják.

Polgár bólint. Csatlakozik a forradalmárhoz. A forradalmár átadja neki a francia zászlót. Elindulnak a Temple felé.

2. SZÍN

Párizsban a Conciergerie börtönében Marie Antoinette az ágyon ül egy egyszerű, szürke ruhában. Haja kócosan a hátára hullik. Bámulja a falat, hangosan beszél. Az ajtó másik oldalán egy őr áll. A színpad sötét. Csak egy ágy és a börtönajtó látszik.

MARIE ANTOINETTE: Drága jó atyám!
Tehozzád kiáltok.
Megették férgeid az áruló barátok.
Elvették kincseim, ajándékait az Úrnak
s engem bezártak ide.
Hozzád kiáltok, atyám!
Tán te vagy, ki lányod önnönmagáért szeretted.
Nem jut már se kéj, se kár, se öröm.
Nincs már nékem se káröröm.
Fejemben visszhangozzák szavait
egy kemény anyának.
Fájó múlt mégis dicső jövőt remélt.
S most féltve gyermekét esem térdre e rácsok mögött.

Egy cseléd jön tálcával a kezében. Egy kis cipó kenyér van a tálcán. Az őr megállítja, nem engedi tovább menni.

ROSALIE: Meghoztam étkét, engedjen be, kérem.

ŐR: Parancsomba kaptam, lábát be nem teheti ember.
Gondolkodjon tisztán, üres gyomorral.
Népe éhezett, őt magát sem érdekelte,
hát lakjék jól a földre kiszórt korommal.

ROSALIE: Egy kis étel tán oly nagy kérés?
Embernek lánya nem él meg magában.
Száraz e kenyér és koszos e víz…
Hagyjon, már szenvedett eleget.

ŐR: Nem mondhatom, hogy sajnálom.
Azért állok itt, hogy őrá vigyázzak.
Eme ajtón nem lép át a lélek se,
s majd ha a fejét bitóra vezetik,
akkor lesz belőle kijárat.

ROSALIE: Áldja meg az Isten.
Feladatát ön hűen ellátja.
Ha meghal, hát száradjon a maga lelkén.
Én megtettem, amit tőlem kíván női becsület.
Itt hagyom e kevés kenyeret.
Szánja meg szíve, segítsen rajta,
hiszen nő ez, nem csupán szajha. 

Cseléd leteszi az ételt a földre, majd elmegy. Az őr nem mozdul el a helyéről.

ŐR: Éljen a király?
Éljen a királyné?
Száradt volna le a szám, amikor kiáltott.
Gyermekeim láttam belehalni a földbe,
míg a királyné mondta, bíz együnk kalácsot.
Csak maradékát láttuk volna,
mit felsége asztalán hagyott,
s gyermekeim túléltek volna egy holnapot.
Hát átok fejemre, ha szánalmat érzek,
süllyedjek a földbe gyermekeim után,
s ha érte szólok, száradjon el a szám.

A börtöncellában Marie Antoinette még mindig a falat nézi.

MARIE ANTOINETTE: Ködbe vész a magány, átkarolja lelkem.
Arca férjuramnak itt lebeg mellettem.
Hiszen megölték. Vak, gyilkos népség,
majd elvették egyetlen vigaszom.
Azt hiszik tán, majd megtör az éhség,
s könnyek közt kérne búsuló dalom.
Nem!
Egy királyné nem töretik meg soha.
Vagy mégis?
Nem gyáva szív, asszonyi erő benne.
Legyen az élet bármilyen mostoha,
míg a lélek tiszta, ép marad az elme.
Vajon meddig kell még várnom?
Tudom, hogy a nép már a vesztőre menne.
Drága gyermekeim. Bár tudnám mivoltotok.
Szenvedtek?
Jól vagytok talán?
S míg a sötét sötétebbre fordul,
Én maradok s a karmoló talány.

Hirtelen feltűnik egy női alak, Marie Antoinette megrémül.

VIENNA: Miért bánkódsz keseregve?

MARIE ANTOINETTE: Oh, én fejem!
Mi lesz velem?
Megbolondultam, szellemet látok.
Hát ezt tette velem a sötétség?
Netán a nép kívánta átok?

VIENNA: Túl sok a szó, vége nincsen.

MARIE ANTOINETTE: Hát hallak én, s tisztán látlak is.
Itt vagy, bár ajtóm zárva maradt.
Egyedül voltam s most beszélek hozzád,
te, ki átúsztad a szürke falat.
Biztosan megőrülök! (földre borul, sír)

VIENNA: Ne sírj, királyném!
Könnyeid ne áztassanak piszkos földet.
Szánakozol.
Tetteid felelnek tán e nemzet sorsáért?

MARIE ANTOINETTE: Ki vagy te, hogy szólítasz királynénak?
Hisz nem vagyok más, mint gyönge asszony.
Férjemnek már rég fejét vették,
s fejemet rá, hogy én következem.

VIENNA: (felsegíti) Meghalni lehet emelt fővel is.

MARIE ANTOINETTE: Hogyan járnék emelt fővel,
ha lerántja tettem súlya?
S minél inkább emelni próbálom,
a perc annál jobban lehúzza.

VIENNA: Én vagyok hazád, szeretett Viennád.
Jöttömnek célja nemes.
Megmutatom neked az apró örömöket,
hogy lásd, te királyné vagy, s élned érdemes.

MARIE ANTOINETTE: Érdemes-e az élet?
Jócskán elkéstél, nem gondolod?
Halálomra zúg fel egy egész nemzet.
Szeretett hazám szégyenbe marad,
s remélem, még ma elfelednek.

VIENNA: Fogd meg kezem.
Kövess engem.
Bízz bennem, s te is meglátod.
Mert mindenre szól egy ok,
s minden miértre akad egy válasz. 

Marie Antoinette és Vienna el. Az őr és a börtönajtó eltűnik. Az ágy mellett egy asztal van. Brandeis grófné jön kezében egy fonállal, a gyermek Mária Antóniát keresi. Értetlenül körbenéz, amikor Mária Antónia szalad el mellette.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Kis hercegné, hova szalad?
Beszédem van mostan önnel.
Rossz fát tenni a tűzre nem királyi erény.
Tudja, hogy nem szívesen beszélnék a királynővel.

MÁRIA ANTÓNIA: Nem tudom, miről beszél.
Mi dolga magának anyámmal?
Biztosan a teendőket vitatja meg a királlyal.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Talán mégis tudja, miről beszélek.
Hogyan hallgassak, mikor apró kezek jöttek,
s eme szálat nekem szánták.
(megmutatja a fonalat) Amottan volt két szék közé fűzve,
még szerencse, hogy nyakam nem törtem.

MÁRIA ANTÓNIA: Ez csupán egy fonál.
Nevet bizony nem látok rajta.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Meglehet.
Egy fonál sosem fog tudni beszélni.
Viszont eme falaknak szemük is van,
hisz csínytevése sosem maradt rejtve.
Hogy tanuljon végre, csak ebben bíztam.
Megőrzöm titkát e gonosz fonálnak,
ha megígéri, nem játssza el újra.
S inkább leül királyi leckéket tanulni,
mielőtt a palotát teljesen feldúlja.

MÁRIA ANTÓNIA: Még hogy a falnak szeme lenne!

BRANDEIS GRÓFNÉ: Ha szeme nem is, fülei biztosan vannak.

MÁRIA ANTÓNIA: Nem csak szeme, neve is van.
Ugyan ki lenne, ki folyton beárul engem,
ha nem maga, Mária Krisztina.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Ne fogjon rá tettet, amelyért maga felel.
Trónra jut, ott sem mutogathat másra.
Miért élvezi napról napra, hogy királynénk dühét kiváltsa?
Hát inkább menjen, csináljon meg minden leckét. 

Mária Antónia el, Mária Terézia jön.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Felség…? (meghajol)

MÁRIA TERÉZIA: Grófné…? 

BRANDEIS GRÓFNÉ: Minek köszönhetem látogatását felségednek?

MÁRIA TERÉZIA: Legkisebb leányom ügyében járok éppen.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Ebben a pillanatban is tanulmányán dolgozik,
de ha felséged kívánja, máris idehívatom.
Mert bár tudjuk, hogy az udvarban első a lecke,
az ön szava felette áll mindennek.

MÁRIA TERÉZIA: Nekem ön is jó,
hiszen maga felel érte, hogy királyné legyen,
s ne népének cselédje.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Királyné lesz, egy a nagyok közül.
Felséged küldeni reméli egy nagyobb földre,
viszont gyermek még, hát hagyom felnőni.
A megfelelő idő csak később jönne.

MÁRIA TERÉZIA: Ezért is jöttem.
Ugye tisztában van azzal,
hogy más kárát kívánni bűnös élvezet?
Egy jövendő királyné már most tudná ezt.
Mert erős a kéz, mely egy országot vezet.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Mária Antónia nem kívánná senki kárát.

MÁRIA TERÉZIA: Nem-e?
Hát a fonalat tán díszként akasztotta?
Esetleg valaki rá kérte?
Vagy látni remélte benne eleső nevelőjét?
S tán maga is átérzi eme tett súlyát,
máskülönben a fonalat most nem rejtegetné.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Tisztelettel felség, de nem értek egyet önnel.
E gyermeki csínynek nyilván okai vannak.
De, hogy gonosz szív dobogna-e a lányban?
Hazugság ez, s meg kell hogy tagadjam.
Unatkozott tán s buta játékát űzte.
Mégis biztosan tudom, nem akart bántani,
hisz jól vagyok, ezt felséged is láthatja.
Igaz, külön mostan meg nem büntettem,
szigorom belőle szomorúságát váltja ki.

MÁRIA TERÉZIA: Hát látja grófné, ez az én gondom.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Bocsásson meg, felség, de nem igazán értem.

MÁRIA TERÉZIA: Egy királynénak fegyelem kell.
S mikor kapna eleget, ha nem gyermekkorban?
Maga szó nélkül hagyja, hogy lányom megvezesse.
Ide keményebb kéz kell s nagyobb szigor,
Mert eljön a nap, hogy egy országot vezetne.
S nincs szomorúbb egy tehetetlen uralkodónál.

BRANDEIS GRÓFNÉ: (meghajol) Sajnálom, ha felségednek csalódást okoztam.

MÁRIA TERÉZIA: A csalódás elmúlik, de a rossz nevelés örök.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Ha óhajtja, nagyobb szigorral leszek.
Megbüntetem azonnal a csínytevőt magát.

MÁRIA TERÉZIA: Lerchenfeld grófné már úton van.
Jön, hogy helyre hozza, amit maga elrontott.
Bízom benne, hogy nem késő,
megszelídíthetik az elvadult galambot.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Tán elküld engem egy elmarasztalt büntetésért?

MÁRIA TERÉZIA: Maga tudja jól, hogy mi is az a lecke.
Mégis sokszor pont maga írta meg helyette.
Tán azt hitte, hogy vakon járok?
Hiába tizenhat, mindet szemmel tartom.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Megértem döntését, nem ellenkezem többet.

MÁRIA TERÉZIA: Ne is tegye, mert úgyis hiába.
Hintót fogattam be önnek,
munkája véget ért, hát menjen.
És e palotába vissza ne térjen többet! 

Grófné meghajol, királynő el. Grófné az ég felé emeli kezét.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Oh, mit tettem?
Rossz tán, ha szívem szánalmat érez?
Nem csak hercegnő, hiszen gyermeki a mivolta,
amely, ha megtörik, soha be nem gyógyul.
Hogy vigyázzak mától e kóborló szellemre?
Bár többet tehetnék meg érte,
de mennem kell, felsége így kérte.
Talán nem is kérte, hiszen parancsba adta,
persze már jön is a mihaszna.
Biztos azt hiszi, hogy ennyi volt a lecke.
Érdekel is már engem, hát hagyom.
Mit szeretnél angyalom? 

Mária Antónia jön csendben lépkedve. Látja, ahogy Brandeis grófné magában beszél. Óvatosan megszólítja.

MÁRIA ANTÓNIA: Drága grófné, készen vagyok.
Szabad-e játszanom kicsit a kertben?
Testvéreim már mind odakint vannak.
Fáj, hogy nekem bent kell lennem.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Menj csak, gyermek.
Játssz, amíg nem késő.
Éppen gyermekkorod kívánják elvenni tőled.
Hát tudd meg, a tiszta szív a szigornál is előbbre törhet. (megöleli)

Mária Antónia el, Brandeis grófné utoljára körbenéz.

BRANDEIS GRÓFNÉ: Ég veled, Bécsi udvar!
Ég veled, szigorú királynő!
Szívemből kívánok békét a legkisebb leánynak.
Hagyd őt élet felnőni lassan, s add őt egy szerető királynak. 

Grófnő el. Marie Antoinette és Vienna ismét a börtönben vannak.

MARIE ANTOINETTE: Oh, Vienna!
Zúg most bennem megannyi emlék.

VIENNA: Minden miértre van egy válasz,
de a te miértedre választ csak magad találhatsz.

MARIE ANTOINETTE: Édesanyám jó királyné. Szerettem őt mindennél jobban.
Reméltem, hogy rosszasággal a szeretetét visszaloptam.
De nem szeretett.
Hiszen rám sem nézett…
Mikor hozzám szólt, büntetésből tette.
Mégis bárcsak láthatnám őt újból, mielőtt a nép lefejezne.

VIENNA: Hagyd ölelni a kínzó emléket.

MARIE ANTOINETTE: Hiszen gyermek voltam, s megbélyegeztek a rosszal.
Minek mutatsz olyat, ami felszakítja sebeim?
Eleget ütöttek, s szavaikkal közrefogtak.
Most szívemen pislognak viszkető hegeim.

VIENNA: Anyja tettéért tán hibás lehet egy gyermek?

MARIE ANTOINETTE: Minden bizonnyal.

VIENNA: Vagy úgy.
Vezessék utánad szeretett Saroltád?

MARIE ANTOINETTE: Már miért tennék?
A vádlottak padjára nekem kell kiállnom.
Engem vádolnak, így tiszta marad leányom.
Bizony értem szavaid.
Megmutattad fájó múltam,
hogy a szélben elfújjam.
De tévedtél.

VIENNA: Tévedtem volna?

MARIE ANTOINETTE: A királynő bár szigorral élt, nekem mégis anyám maradt.
Anyai szál neheztelés miatt közöttünk meg nem szakadt.
Tiszteltem őt, amíg csak élt.

VIENNA: (megfogja a vállát, mélyen a szemébe néz, másik kezével a szívére mutat)
Mindenkinek először magának kell tudni megbocsátani.

MARIE ANTOINETTE: Tán magam ellen vétkeztem volna?

VIENNA: Ez a te miérted. 

MARIE ANTOINETTE: Talán igaz.
Talán titkon felsírtam néhány magányos éjszakán.
Talán vágytam, hogy hercegként születhessek újra.
Talán kerestem a szerető anyai ölelést.
Talán én lettem a kicsi, aki az udvart feldúlja.
Talán igaz.
Talán nehezteltem éppen önnönmagamra.
Talán az okot is személyemben kerestem.
Talán végre nyugodt lehet szívem is.
Válaszát megszereztem, köszönöm, Vienna!

VIENNA: Most pihenj.
Előtted még hosszú út lebeg.
Tudd, hogy visszatérek, bár most elmegyek. 

Vienna eltűnik. Marie Antoinette egyedül marad, de már nem szomorú. 

MARIE ANTOINETTE: Mily bolond a gyermek.
Tudatlan.
S mikor már hosszú évek telnek,
felnyitja szemét a képzelet.
Talán e komor sötétség.
Lehet az ismeretlen éhség.
Vagy mindkettő.
Oly egyszerűnek tűnik a megbocsátás,
mígnem az ember önmagának rabja.
Hogy segítség nélkül bolyongjon,
s szívét végleg befalazza.
Lehet, hogy tényleg megőrültem?
Nem számít.
Már senkinek nem tudok ártani.
Őrültségemnek hála,
magamnak is meg tudok bocsátani.
S most ez a legfontosabb...

Elfogyott a részlet, de olvasnál tovább? Kattints ide!

A bejegyzés trackback címe:

https://kulisszatitkok.blog.hu/api/trackback/id/tr8816813516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.01.21. 12:35:04

Ez érdekes!

Írsz a szerzői háttérről is?

Diana Soto 2022.01.21. 17:55:09

@gigabursch: A következő bejegyzés a harmadik dráma részlete lesz, de utána írhatok róla. Köszi, hogy olvastad!
süti beállítások módosítása