Elvégeztem a KMK, vagyis a Könyvmolyképző kiadó egyik írói kurzusát. Hosszas válogatás után a dramaturgia mellett döntöttem, mivel úgy éreztem, hogy ha már fizetek, akkor a legnehezebbet szeretném cserébe kapni, bár gondolom, ezzel többen is egyetértenének.

Az oktatás úgy zajlik, hogy egy külön Facebook csoportban vagyunk, ahol minden nyilvános, legalábbis a tagok között. Ezt úgy kell érteni, hogy ha nekem valamilyen kérdésem van, akkor azt oda írom, és a többiek is el tudják olvasni. Eleinte kicsit féltem, hogy vajon mit fognak gondolni a többiek rólam, de ez az első nap után megszűnt. Most inkább hálás vagyok ezért, mert a többiek kérdéséből rengeteget tanultam, nekem sok eszembe se jutott volna.

A heti beosztás nehézsége

A heti program nem tűnik amúgy vészesnek, viszont ez az érzés elég becsapós. Kezdjük ott, hogy hétfőn megkapjuk a heti tananyagot PDF-ben, amit mindenki letölt magának. Nincs sok oldalról szó, viszont az olyan tömör, hogy kapásból kétszer futok neki, és akkor úgy érzem, hogy valami elkezd derengeni bennem. Szerencsére kedden kapunk egy könnyebb feladatot, ami segít az anyag megértésében, bár én egész hétfő éjjel azon agyaltam, hogy miként fogom ezt kivitelezni. Azonban keddre megvilágosodtam szerencsére. Ezután szerdán is van egy kibeszélő feladat, azzal az anyag második felét gyakoroljuk. Ezután pedig jöhetnek a beadandók.

Eszerint úgy tűnhet, hogy semmiség, viszont én eldöntöttem, hogy mindent elolvasok és alkalmazok is. Ennek az eredménye az lett, hogy napi 2 órát ültem a regény felett, újra gondoltam, újra terveztem, és legalább 20 oldalt telefirkáltam a füzetemben.

Mit tanulunk egy írókurzuson?

Annyit elárulhatok, hogy az első héten a konfliktusról tanultunk, amiről péntekre nyugodt szívvel állítottam, hogy sikerült megértenem, és még a házikat is megcsináltam (volt belőle pár, de nem vészes).

Ezután a hétvégét teljes nyugalommal töltöttem, és úgy voltam vele, hogy jól jött volna még egy plusz feladat, de legalább nézhettem a sorozatomat.

Aztán eljött a hétfő…

Amellett, hogy megkaptam az új tananyagot, ami nagyjából egyenlő a kínai nyelvvel, és még párszor el kell olvasnom, az oktató kijavította a vasárnapi házimat. Kicsit szégyenlem, de a háromból kettő és felet tudtam rosszul teljesíteni, vagyis mondjuk úgy, hogy csak az egyik lett jó, bár javítható.

Részletes választ kaptam arról, hogy amit írtam, az hol és miért nem működött, plusz újabb kérdéseket, amik segítenek még tovább gondolni a történetemet. És azt kell mondanom, hogy most megvilágosodtam, végre megértettem a múltheti anyagot. Ezután csak az ehetit kell megemésztenem, ja, meg újra megcsinálni a rosszakat, viszont már most érzem, hogy mekkora hibák voltak a regényemben.

Kicsit szkeptikusan indultam neki az oktatásnak, de eddig nagyon pozitívan csalódtam. Látszik, hogy az oktató érti a dolgát, és a kérdéseivel irányít minket. Nem ad működő sablont, nem mondja meg, hogy mi a jó, hanem kérdez, kérdez és kérdez. A kérdései rávilágítanak a hibákra, és megadják a lehetőséget, hogy mi magunk keressük meg rá a választ.

Szerkezet és egyéb finomságok

A második héten a szerkezetről tanultunk. Őszinte leszek, amilyen ügyes voltam az elején, most annyira lustálkodtam el a dolgokat. Nem tudok a többi írósuliról nyilatkozni, de úgy hallottam, hogy ott minden héten oldalakat kell írni. A dramaturgia máshogy néz ki, itt mindenki a saját regényén dolgozik, viszont ehhez nagy önfegyelem is kell.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Már említettem, hogy én a legnehezebb kurzust választottam, azonban fontos megjegyezni, hogy ez nem mindig jön be. Csak akkor érdemes ezt a kurzust választani, ha van egy kész kéziratunk, és nagyjából ismerjük az alapokat. Nem fogunk leírást, vagy párbeszédet gyakorolni, ha ezekkel gond van, akkor azt egy tömör tanácsként kapjuk meg, már tudnunk kell, hogy miként lehet javítani rajta. Tehát, ha neked még nincs kéziratod, és inkább zsánereket gyakorolnál, akkor érdemes másikat választanod.

Most pedig térjünk vissza a szerkezetre.

A regény vázlatát néztük át, pontosabban a szerkezetet. Megismerkedtem a plot szóval, ami eddig valahogy elkerülte a figyelmemet, viszont most két nagy AHA érzésem is volt. Ráadásul a tanult infó alapján írtam egy fülszöveg-próbálkozást is, tudom, nem lett a legjobb, de gyakorlásnak megteszi.

Így sikerült:

A 16 éves Aleshát csak két dolog élteti: anyja nyomdokaiba lépni, és legyőzni Ismaelt, a halkirályt. Ehhez meg kell találnia a Yetepót, a főkristályhoz vezető út azonban korántsem úgy alakul, ahogy tervezte. A tűz nép fiatal harcosa lávasólymával vág neki a kalandnak, de négyen is csatlakoznak hozzá. Mind az öten öt különböző néphez tartoznak, múltjukat mégis láthatatlan szálak kötik össze.
Alesha végre válaszokra lel, azonban Ismael egyre közeledik...
Vajon születhet barátság egy olyan világban, ahol a népek nem érintkezhetnek egymással?
Pár halandó ereje legyőzheti a halkirályt?

Azóta könnyebben állok neki a fülszövegeknek, ezen a kötetemen hármat is találsz.

Azonban ennyiben hagytam a hetet. Kicsit olyan, mintha a fejemben jegyzetelnék. Elképzelem a történetet, és magamban cserélgetem benne a szálakat, beleírok, kitörlök, tovább csavarom a dolgokat. Viszont tényleg lustálkodtam, úgyhogy ezek a változások jelenleg csak a fejemben léteznek, amiért kicsit szégyelltem is magam.

Viszont!

És itt jön a viszont. Az új tananyag pont azokra válaszol, amik a múlthéten kérdéseket hagytak bennem, úgyhogy most jött el az ideje az átírásnak. A tanárunk már válaszolt is a vasárnap leadott házikra, én pedig szétbombáztam kérdésekkel. Egyre inkább kezd összeállni a fejemben a nagy egész, pedig még 6 hét van hátra.

Félidő, nehézidő

Az első négy hét hamar eltelt, de a kinyomtatott szöveget a mai napig előveszem. A második és harmadik hét nagyon érdekesen alakult, nem is tudtam közben mással foglalkozni. Először a három felvonásos szerkezetet tárgyaltuk ki, ami tele volt színházas kifejezésekkel az én legnagyobb örömömre. Sosem titkoltam, hogy nekem ezzel a kurzussal drámaíró céljaim is voltak, és tényleg sok mindent tudok a színpadon is kivitelezni.

De térjünk vissza a regényhez. Érdekes volt megvizsgálni a feszültséget, és gyakorolni a feszültség alkotóelemeit. Visszatértünk kicsit a karakterfejlődéshez, és megvizsgáltuk a regények végét. Legalább ennél a pontnál megértettem, hogy nekem nem jön be a függővég, így alkalmazni sem szeretném.

Aztán elérkeztünk a negyedik héthez, ami nálam robbant, mint a bomba. Itt a jelenetekről volt szó, és bizony rá kellett jönnöm, hogy nekem egy egész fejezet hiányzik a könyvem végéről, amire most pont szükség volt. Mit tehet ilyenkor az ember? Megírja a hiányzó részeket.

Írás közben arra jöttem rá, hogy a két éve befejezett regényemen látszik az idő. Persze ugyanaz a kézirat, de ma már máshogy fogalmaztam volna meg. Nem tudom, hogy ez mennyire jó hír, hiszen azt jelenti, hogy a lassú javítgatás helyett teljesen át kéne írnom. 

Az egészet. 

Lényegében ez a gondolat nem ijesztene meg, azonban nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék még egy évet, esetleg kettőt elvesztegetni az írásos időmből, vagy inkább álljak neki egy teljesen újnak. 

Nagy dilemma.

Félreértés ne essék, szeretem a megálmodott világomat, de nem érzem annyira egyedinek, ez pedig fantasynál elég nagy hiba. Ráadásul itt jön a képbe, hogy közben nekem lett egy ötletem. AZ ÖTLET pontosabban. Egy olyan világ, ahol tényleg azt érzem, hogy ezt még nem igazán láttam máshol, és nagyszerű konfliktusra ad lehetőséget, viszont rengeteg munka lenne felépíteni. Tehát lényegében itt tartok most, az íróiskola felénél éppen ki akarom dobni az aktuális regényemet. Talán később okosabb leszek.

Erről a helyzetről azonban az jutott eszembe, hogy segíthetek vele másoknak. Talán neked is van a fiókodban egy olyan kézirat, amit szeretettel lapozgattál és írogattál akár évekig, de valahogy nem jutott egyről a kettőre. A dramaturgiai kurzus akkor neked való!

Miért?

• Mert kész regénnyel kell jelentkezni.
• Nem baj, ha ezután is a fiókban marad, de legalább rengeteg tanultál a következő írásodhoz.
• Talán rájössz a hibára, és ki tudod javítani.

Miért tanuljuk az írást?

Én nem bántam meg, szeretem, ha valamiről részletes leírást kapok, és hiszek abban, hogy az írás tanulható. De a többit mindenki maga dönti el. Ma már eljutottam arra szintre, hogy ki akarom javítani a regényemet. Kicsit nehezen indult az egész, de végre úgy érzem, hogy talán lesz belőle valami.

A következő két hétben rengeteget tanultunk a jelenetekről, így elemeztük a szerkezetüket és a köztük lévő átmeneteket is. Vicces látni, amikor bizonyos írói fogások visszaköszönnek a művedben, és most hirtelen nevet kapnak. Ez teljesen természetes, hiszen, aki sokat olvas, az előbb vagy utóbb elkezdi alkalmazni a tanultakat, és úgymond zsigerből követi a jól működő sémákat.

Amióta a kurzust csinálom, egyre többször rázom rosszallóan a fejem, és sokszor rá kell harapnom a nyelvemre. Vannak bizonyos írói csoportok, ahol én is részt szoktam venni a közösség életében, de bizony sokszor olvasok olyan tanácsokat, amiknél már fogom a fejem. Úgy tűnik, hogy ma az ember nem tanulhatja az írást, mert aki tanul, az engedi, hogy beskatulyázzák. Mekkora butaság ez!

Ennyi erővel közölhetem a grafikus barátnőmmel, hogy ne nézze nagy festők stílusát, mert akkor sosem találja meg a saját hangját. Ugye, hogy ez mennyire nevetségesen hangzik? Nem értem, hogy az írók miért nem tanulhatnak, mindenki azt hajtogatja, hogy kapásból kell jól írni. Az én tapasztalatom azt mutatja, hogy lehet tanulni, lehet fejlődni, és tényleg csak az fog ennyi mindent megtenni, aki írásra született.

Úgyhogy nem érdemes a többiekkel foglalkozni. Igaz, hogy Magyarország lassan az írók országa, azonban nem feltétlenül baj, ha minden ismerősünk az első regényén dolgozik. Attól, hogy valakinek van egy halom teleírt füzete, még nem jelenti azt, hogy annyi munkát fog az egészbe beleölni, mint mi. Sőt, az is lehet, hogy mi is csak hobbi szinten műveljük, és ebben sincsen semmi rossz.

Mi történik az írósuli után?

Semmi, minden, attól függ. Velem az történt, hogy egy hatalmas elemzés után (amit nem írok ide, mert annyira uncsi) eldöntöttem, hogy nem írom tovább a regényt. Alapjaiban robbantottam szét, majd félreraktam. Ki tudja, pár év múlva egészen másfajta írás készülhet belőle.

A dramaturgia kurzus nyolc hétig tartott, de szerintem érdemes megcsinálni. Arra jó, hogy megértsük a dramaturgia fontosságát, ugyanakkor megtudjuk, hogy mit várnak el a kiadók.

Ha te is szeretsz írni, akkor sokszor fogod hallani, hogy az írást nem lehet tanulni, vagy hogy valaki csak magának ír, és nem foglalkozik az egyéb elvárásokkal. Én ezzel nem értettem egyet, és elmondhatom, hogy megérte.

A dramaturgia kurzus után írtam egy regényt, ahol alkalmaztam a tanultakat. Később a Scolar kiadó megkeresett, és annyira tetszett nekik, hogy leszerződtek. A regény-sorozat 2022-ben jelenik meg, ami a kurzus nélkül nem sikerült volna.

Ez nem reklám, nem is fizetett hirdetés, csak egy személyes élmény!